Régen még sci-finek tűnhetett, hogy visszajátsszunk tv-n egy korábban felvett filmet, ez ma már elvárás, amikor egy új készüléket szeretnénk vásárolni. Nagy iramban fejlődik a technológia és míg évtizedekkel ezelőtt a néma film után a hangos film jelentette a kitörést, addig mára már az okos tv-k uralják a piacot, és szinte mindenkinek van legalább egy tv a háztartásában.
A képernyőméret sokszor a vásárlás alapja
A jelenlegi piaci tapasztalatok alapján elmondható, hogy a legtöbben aszerint választanak ma televíziót, hogy mekkora a képernyőméret. Természetesen ez szorosan összefügg a képminőséggel is, ez is kimagasló szempont, amely döntő a vásárlásban. Ha megnézzük a BestMarkt televízió kínálatát, láthatjuk, hogy még ezeken a kategóriákon belül is számos típus létezik.
A LED-es technológia fejlettsége befolyásolja az ársávot is, ezért érdemes ezt is figyelembe venni és nem feltétlen az olcsó tv mellett voksolni, hiszen a gyenge képminőség káros lehet a látásra, a rossz hangminőség pedig hallásromláshoz vezethet.
Sokan nem veszik figyelembe, hogy minél nagyobb a képátló, annál messzebbről kell nézni a televíziót. A képátló általában colban van megadva. 1 col 2,54 cm-rel egyenértékű. Összességében az az ideális, ha pl. 32 colos a képernyő, nézhetjük már 1 méterről, de egy 65 colos vagy annál is nagyobb képátlót ildomos akár 3 méter távolságból szemlélni.
LCD, LED vagy OLED?
Pár évtizede egy plazma tv vagy egy LCD tv is újdonságnak számított, azonban mára már ezek képviselik a régebbi technológiát. Az LCD (Liquid Crystal Display) tv, ahogy a neve is mutatja, folyadékkristályos technológián alapszik. Nagyon vékony, könnyű konstrukció és nem fenyeget a képek képernyőbe való beleégésének veszélye, ami a plazmatévénél gondot jelentett. Előnyük a jobb felbontás alacsonyabb fogyasztás mellett, de a színvisszaadás gyenge és a kép nem olyan egyenletes.
Noha a LED-es (Light Emitting Diode) kialakítások is megőrizték a folyadékkristályos technikát, kiegészültek egy fontos jellemzővel, amikor is diódák világítanak. A LED-es tv-k két nagy irányvonala az Edge LED-es, illetve a Direct LED-es tv.
Az Edge LED-es változatnál a diódák a képernyő szélén vannak elhelyezve, míg a Direct LED-nél az egész felületen diódák vannak. Az első alternatíva gazdaságosabb, de nem adnak tökéletes minőségű képet, mint a Direct LED-esek esetében. Ez utóbbiak (pl. OLED) már egy magas színvonalú képernyővel rendelkeznek, ahol a színek és a kontraszt is sokkal természetesebb.
Távirányítók és csatlakozók
A mai modern tv-k világában fontos szerepet kapnak a távirányítók. Egyre több készülék rendelkezik 2 db távkapcsolóval, melyek közül az egyik egy klasszikus, a készülék ki- és bekapcsolásához, csatornaváltáshoz és a hangerő szabályozásához kell. A másik a fejlettebb funkciók kezelésére szolgál, mint az internetes böngésző és az alkalmazások. Ez különböző lehet az egyes gyártóknál, ezért érdemes ennek is utánajárni. A csatlakozóknál pedig alapkiegészítő kell, hogy legyen az USB és több SCART csatlakozási lehetőség.