Több oka is lehet annak, ha valaki plazmaadó hőssé szeretne válni. Például a segíteni akarás, tudván, hogy életet menthetünk a plazmánkból készült gyógyszerekkel, vagy súlyos betegségekben szenvedők életminőségén javíthatunk. A régi plazmaadók között vannak, akik arról számolnak be, hogy sokkal jobb a közérzetük, ha rendszeresen adnak plazmát – így ez a fajta életmódváltás is lehet egy ok. Másokat a juttatások vonzzák. Bármi is legyen az indok, minden egy fontos lépéssel kezdődik.
Az első feladat
Ha tudjuk, hogy a vérplazma milyen fontos anyag (hiszen életmentő készítmények alapjául szolgál), akkor azt is tudjuk, mennyire nagy szükség van a plazmaadók áldozatos munkájára.
Azonban a Plazma Centerek – és a hozzájuk hasonló plazmagyűjtő központok egyaránt – előzetes időpontfoglalás után tudják fogadni a plazmaadókat. Erre azért van szükség, mert minden plazmaadóra maximális figyelmet fordítanak, így a ferezis alatt is nyomon követik az állapotát, segítenek, ha szükség van rá.
Nemcsak az első plazmaadás előtt, hanem mindegyik plazmaadásunk előtt szükség van az időpontfoglalásra, így válnak gördülékennyé a munkafolyamatok.
Az időpontfoglalás
Ettől persze nem kell megijednünk, hiszen a modern korral és a “digitális életmóddal” ez egy rendkívül egyszerű folyamat, amit néhány kattintással meg tudunk oldani. Jellemzően a plazmaadó központok honlapján találhatunk egy időpontfoglaló gombot, amelyre rákattintva megjelenik egy felület, ahol az adatainkat adhatjuk meg.
Ezt követően kiválasztjuk azt a központot, ahol plazmát szeretnénk adni, így láthatjuk az elérhető szabad időpontokat. Kiválasztjuk azt, ami számunkra megfelelő, amiről a rendszer küldi is a visszaigazoló emailt, amiben a további teendőkről is olvashatunk tájékoztatást: az alkalmasításról, a felkészülés helyes módjáról és a szükséges dokumentumokról is.
Mi az alkalmassági vizsgálat?
Az alkalmassági vizsgálat, más néven alkalmasítás egy egyszerű orvosi vizsgálat, ami azonban mindenre kiterjedően felméri az általános egészségi állapotunkat. Azért van rá szükség, mert a plazmából életmentő gyógyszerek készülnek, ami csak egészséges személyektől származó plazma felhasználásával lehetséges. Így a központoknak először meg kell győződniük arról, hogy a plazmaadásra jelentkező egészséges.
Később, amikor az alkalmassági vizsgálat eredménye elkészül – és pozitív -, az egyes plazmaadásokat is megelőzi majd egy vizsgálat, azonban ez már lényegesen rövidebb. Egy ujjra csíptethető eszközzel történik, ami nem fáj és nem kellemetlen.
Fáj-e a plazmaadás?
Aki először szeretne plazmát adni, annak ez a kérdés is egy sarkalatos pont, és eltántoríthatja az embert az időpontfoglalástól. Azonban jó tudni, hogy a plazmaadás során a legkellemetlenebb dolog a tűszúrás, ami pontosan csak annyi, mint egy átlagos vérvételnél.
Láthatjuk tehát, hogy a plazmaadás felé nem is olyan nehéz megtenni azt a bizonyos első, nagy lépést.