Biztonságpolitikai és energetikai kérdésekről tárgyalt Bukarestben a belga miniszterelnök

Share

Biztonságpolitikai és energetikai kérdésekről tárgyalt kedden Bukarestben Alexander De Croo belga miniszterelnök, aki szerdán Klaus Iohannis román államfővel közösen látogatja meg a NATO kötelékében Romániába vezényelt belga katonákat.

Alexander De Croo és Klaus Iohannis a román elnöki hivatalban folytatott kedd délutáni megbeszélései után közös sajtótájékoztatón fejtette ki az ukrajnai háború, és az energiaválság kapcsán megfogalmazott nézeteit.

Klaus Iohannis elmondta: egyeztetésükön szó volt arról, hogy mielőbb gyakorlatba kell ültetni a legutóbbi rendkívüli NATO-csúcstalálkozón hozott döntéseket, és különösen fontosnak nevezte a romániai NATO-harccsoport megalakítását. Iohannis megjegyezte: fel kell gyorsítani a NATO keleti szárnya védelmi és elrettentő képességének a megerősítését.

A román elnök beszélt arról is, hogy a NATO-nak új stratégiára van szüksége, amely világosan kimondja, hogy Oroszország jelenti a legfőbb fenyegetést a tagállamok biztonságára.

Iohannis kijelentette: Románia a megújuló energiákba, és a cernavodai atomerőmű bővítésébe kíván befektetni, és viszonylag rövid idő alatt kis, moduláris atomerőműveket is szeretne telepíteni.

“Ha más országoknak más a megközelítésük, mi ezt tiszteletben tartjuk. Nem hiszem, hogy hasznos lenne európai szinten megszabni, hogy az energetikai csomag hogyan álljon össze, hiszen minden országnak mások az érdekei és a lehetőségei” – jelentette ki a román elnök.

Alexander De Croo úgy értékelte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elszámította magát, amikor megtámadta Ukrajnát. Nem számított az ukránok ellenállására, és Európa valamint a NATO egységére sem. A NATO azonban erősnek bizonyult, és megmutatta, hogy lehet rá számítani – szögezte le.

“Az önök határa a mi határunk is, és közösen fogjuk megvédeni” – utalt a két ország NATO-partnerségére a belga miniszterelnök.

Alexander De Croo kijelentette: országa az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítására készül. Az energiaforrások diverzifikálását, és az orosz energiaforrásoktól történő tudatos függetlenedést tartotta szükségesnek. Hozzátette: utóbbi csak lépésről-lépésre lehetséges, de erős kényszerítő hatást gyakorol majd az orosz gazdaságra. Hozzátette: a nukleáris energiáról nem lehet lemondani Európában, ez része az energiacsomagnak, és Belgium további befektetésekre készül ezen a területen.

MTI

HIRDETÉS ⬇

Kriszti

Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény. (Lester Markel)

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük