A görög mitológia az antik világ lenyűgöző meséinek és legendáinak gyűjteménye, amely istenekről, istennőkről, hősökről és szörnyekről szól. Ezek a történetek messze túlmutatnak a puszta szórakoztatáson; az ókori görögök ezeken keresztül próbálták megérteni a világ keletkezését, a természet erőit, az emberi természet összetettségét és az élet nagy kérdéseit, mint a sors, a szerelem, a háború és a halál. A görög mitológia alakjai, Zeusz hatalmától Héraklész hőstetteiig, mélyen beépültek a nyugati kultúrába, és a mai napig inspirálják a művészeket, írókat és gondolkodókat. A legfontosabb alakok megismerése kulcsot ad az európai kultúra és gondolkodás alapjainak megértéséhez.
A görög mitológia világának csúcsán a tizenkét olümposzi isten áll, akik a a thesszáliai Olümposz hegyén laktak, és onnan irányították a világ sorsát. Az istenek élén Zeusz, az ég és a villámok ura, az istenek és emberek királya állt. Ő volt a rend, az igazság és a vendégjog védelmezője, de hirtelen haragjáról és számos szerelmi kalandjáról is híres volt. Felesége és nővére, Héra volt a házasság, a család és a születés istennője, aki féltékenyen őrködött a házastársi hűség felett, és gyakran bosszút állt Zeusz szeretőin és törvénytelen gyermekein. Zeusz két fivérével osztozott a világ feletti uralmon: Poszeidón a tengerek, földrengések és lovak viharos istene volt, aki háromágú szigonyával keltett viharokat, míg Hádész az Alvilág komor ura volt, aki a holtak birodalma felett uralkodott.
Zeusz gyermekei szintén az olümposziak körébe tartoztak, és mindegyikük egy-egy fontos területet felügyelt. Pallasz Athéné, aki apja fejéből pattant ki teljes fegyverzetben, a bölcsesség, a stratégiai hadviselés, a mesterségek és a városvédő Athén istennője volt. Szent állata a bagoly, attribútuma a pajzs és a lándzsa. Ikertestvére, Apollón a művészetek, a zene, a jóslás, a fény és a gyógyítás istene volt, a delphoi jósda ura. Nővére, Artemisz a vadászat, a vadállatok, a Hold és a szűziesség istennője volt, aki íjjal és nyilakkal járta az erdőket. Árész a zabolátlan, véres háború és a pusztítás istene volt, akit még a többi isten is megvetett brutalitása miatt.
A tizenkét olümposzi isten sorát további fontos alakok egészítik ki. Aphrodité, a szerelem, a szépség és a vágy istennője, aki a tenger habjaiból született, és akinek szépsége isteneket és halandókat egyaránt megbabonázott. Héphaisztosz, a sánta kovácsisten, a tűz és a mesterségek ura, aki az istenek fegyvereit és csodálatos tárgyait készítette a műhelyében. Hermész, a gyorslábú hírnök, az istenek követe, a tolvajok, kereskedők és utazók védelmezője, szárnyas sarujával és sisakjával közlekedett az égi és földi világ között. Démétér, a földművelés és a termékenység istennője, akinek lánya, Perszephoné elrablása miatt érzett gyásza hozta el a telet a világra. Végül Dionüszosz, a bor, a mámor, a szőlőtermesztés és a színház istene, akinek kultusza eksztatikus, felszabadító rituálékkal járt.
Az istenek, bár halhatatlanok voltak és emberfeletti hatalommal bírtak, korántsem voltak tökéletesek. A görög mitológia istenei ugyanolyan emberi tulajdonságokkal rendelkeztek, mint a halandók: voltak hiúak, féltékenyek, bosszúvágyók, szerelmesek és kapzsik. Tetteiket gyakran a szenvedélyeik irányították, és gyakran beleavatkoztak a halandók életébe, hol segítve, hol pedig büntetve őket. Ez az antropomorf, emberi vonásokkal felruházott istenkép tette a mitológiai történeteket annyira életszerűvé és drámaivá.
A világ teremtése és a titánok harca
A görög mitológia szerint a világ kezdetén csak Khaosz, a tátongó üresség létezett. Belőle született Gaia (a Föld), Tartarosz (az Alvilág mélysége) és Erósz (a szerelem). Gaia önmagából hozta létre Uranoszt (az Eget), aki a férje lett. Házasságukból születtek a titánok, a küklopszok és a százkarú óriások. Uranosz azonban meggyűlölte rútságuk miatt a gyermekeit, és Gaia méhébe zárta vissza őket. Gaia a legfiatalabb és legravaszabb titánhoz, Kronoszhoz fordult segítségért, aki egy sarlóval megcsonkította és letaszította apját a trónról.
Kronosz lett az istenek új ura, aki feleségül vette nővérét, Rheát. Mivel egy jóslat szerint a saját gyermeke fogja őt is letaszítani a trónról, Kronosz minden megszületett gyermekét lenyelte. Rhea azonban megelégelte ezt, és a legkisebb fiát, Zeuszt egy Kréta szigeti barlangban rejtette el, Kronosznak pedig egy bepólyált követ adott oda helyette. Amikor Zeusz felnőtt, visszatért, és egy csellel arra kényszerítette apját, hogy kiöklendezze a testvéreit: Hérát, Poszeidónt, Hádészt, Démétért és Hesztiaát.
Ezután vette kezdetét a titanomakhia, a tíz évig tartó háború az olümposzi istenek és a titánok között a világ feletti uralomért. Zeusz és testvérei a küklopszoktól kapták a fegyvereiket: Zeusz a villámokat, Poszeidón a háromágú szigonyt, Hádész pedig a láthatatlanná tévő sisakot. A százkarú óriások segítségével az olümposziak végül győzelmet arattak, és a legyőzött titánokat az Alvilág legmélyebb részébe, a Tartaroszba zárták. Ezzel kezdődött meg Zeusz és az olümposzi istenek uralma.
A titánok közül nem mindenki harcolt az istenek ellen. Prométheusz, akinek a neve „előre gondolkodót” jelent, az istenek oldalán állt, de később szembefordult velük az emberek érdekében. A mítosz szerint ő teremtette az embert agyagból, és amikor látta, hogy az emberek tudatlanul és nyomorúságosan élnek, ellopta a tüzet az istenektől és nekik adta, megtanítva őket a mesterségekre is. Zeusz ezért szörnyű büntetést szabott ki rá: a Kaukázus hegyéhez láncoltatta, ahol egy sas minden nap a máját tépte, ami másnapra mindig visszanőtt.
A nagy hősök és kalandjaik
A görög mitológia fontos szereplői a hősök (héroszok), akik félistenek (egy isten és egy halandó gyermeke) vagy rendkívüli képességekkel megáldott halandók voltak. Történeteik a bátorságról, a kitartásról és az emberi korlátok leküzdéséről szólnak, de gyakran a gőg (hübrisz) és a tragikus bukás példázatai is. A leghíresebb és legnagyobb görög hős Héraklész (a rómaiaknál Herkules), Zeusz és egy halandó nő, Alkméné fia volt. Héraklész emberfeletti erejéről volt híres, amelyet tizenkét lehetetlennek tűnő feladat (a „tizenkét munka”) végrehajtása során kellett bizonyítania, hogy levezekelje egy korábbi bűnét. Legyőzte többek között a nemeai oroszlánt, a lernai Hüdrat és elhozta Kerberoszt, az Alvilág háromfejű kutyáját.
Thészeusz, Athén mitikus királya, egy másik nagy hős, akinek leghíresebb tette a krétai Minótaurosz legyőzése volt. A Minótaurosz egy embertestű, bikafejű szörnyeteg volt, akit a krétai labirintusban tartottak fogva, és akinek Athén városa évente hét ifjút és hét leányt küldött áldozatul. Thészeusz önként jelentkezett az áldozatok közé, és Ariadné, a krétai királylány segítségével (aki egy fonallal segített neki kitalálni a labirintusból) megölte a szörnyet, és megszabadította városát a szörnyű adótól.
Perszeusz kalandjai szintén a mitológia legismertebb történetei közé tartoznak. Hőstettét, a gorgó Medúsza legyőzését az istenek segítségével hajtotta végre. Medúsza egy szörnyeteg volt, akinek a pillantásától mindenki kővé dermedt. Perszeusz egy tükörként csillogó pajzsot használva, anélkül, hogy ránézett volna, vágta le Medúsza fejét, amelyet később pajzsán viselt, fegyverként használva ellenségei ellen. Visszaútján megmentette Androméda királylányt egy tengeri szörnytől.
A trójai háború, amelyet Homérosz az Iliászban örökített meg, a görög mitológia legnagyobb és legösszetettebb eseménysorozata, amely számos hőst vonultatott fel. A görög (akháj) oldalon harcolt Akhilleusz, a sebezhetetlen (kivéve a sarkát) félisten, a legnagyobb harcos; Agamemnón, a görög seregek fővezére; és a ravasz Odüsszeusz, Ithaka királya. A trójaiakat Hektór, a hős királyfi vezette. A tíz évig tartó háború végül Odüsszeusz cselével, a falóval dőlt el. Odüsszeusz ezt követő tízéves, kalandos hazatérését az Odüsszeia meséli el, amely során küklopszokkal, szirénekkel és más mitikus lényekkel kellett megküzdenie.
Mitikus lények és fontosabb történetek
A görög mitológia világa tele van fantasztikus és gyakran félelmetes lényekkel. A már említett Minótaurosz és Medúza mellett ide tartoznak a kentaurok, a félig ember, félig ló lények, akik a civilizálatlanságot és a zabolátlan ösztönöket jelképezték (kivéve a bölcs Kheirónt). A szatírok kecskelábú, Dionüszosz kíséretéhez tartozó erdei démonok voltak. A szirének madártestű, női fejű lények voltak, akiknek csábító éneke a hajósokat a pusztulásba csalogatta. A Hüdra egy sokfejű vízikígyó volt, amelynek levágott fejei helyén mindig újabbak nőttek.
A mitológia számos tanulságos történetet is tartalmaz, amelyek emberi gyarlóságokról és erényekről szólnak. Ikarosz története a gőg és a szülői intés semmibe vételének következményeire figyelmeztet. Ikarosz és apja, Daidalosz viaszból és tollakból készített szárnyakkal próbáltak megszökni Krétáról, de Ikarosz túl közel repült a Naphoz, a viasz megolvadt, és ő a tengerbe zuhant. Midasz király története a kapzsiság veszélyeire tanít. Midasz azt kívánta, hogy minden, amihez hozzáér, arannyá változzon, de hamarosan rájött, hogy az átok miatt éhen és szomjan fog halni, és véletlenül a saját lányát is aranyszoborrá változtatta.
Narkisszosz egy gyönyörű ifjú volt, aki beleszeretett a saját tükörképébe egy forrás vizében, és a viszonzatlan szerelembe belehalt. Története az önhittség és az önimádat veszélyeinek szimbóluma. Az Oidipusz-mítosz a sors elkerülhetetlenségének tragikus példázata. Oidipusznak megjósolták, hogy megöli az apját és feleségül veszi az anyját. Bár mindent megtett, hogy elkerülje ezt, a sors akaratlanul is beteljesítette önmagát, ami Oidipusz bukásához és öncsonkításához vezetett.
Ezek a mítoszok és alakok a görög kultúra és vallás szerves részei voltak, de hatásuk messze túlmutat az ókoron. A reneszánsz óta a művészek és írók folyamatosan visszanyúlnak ehhez a gazdag forráshoz, újraértelmezve a történeteket és a karaktereket a saját koruk szemszögéből. A görög mitológia archetípusai – a hős, a zsarnok, a csábító, a tragikus áldozat – a pszichológiában és az irodalomelméletben is alapvető fogalmakká váltak. A görög istenek és hősök kalandjai ma is ugyanolyan erővel bírnak, mint évezredekkel ezelőtt, mert az emberi természet örök kérdéseiről mesélnek.
